Események
Közelgő események |
Vasalás stílusa, vasalásistílusÍrásunkban néhány fontos tudnivalót olvashat a ruhadarabok vasalásáról!
Férfi női ingek blúzok A gallér A legcélszerűbb a gallérral kezdeni. Ha lehet gőzös vasalót használjunk, ha ez nincs, akkor félórával a vasalás előtt finoman permetezzük be vízzel az inget és göngyölítsük össze, gombócba. A gallért először a hátoldalon a a szélétől, a közepe felé vasaljuk, mindkét irányba külön-külön. (Ide terelgetjük az esetleges púpokat és görcsöket. ) Ezután megfordítjuk a színére, ahol ugyanilyen szisztémával megvasaljuk a színét is. Érdemes meghúzogatni a gallért a hüvelyk és mutató ujjunk közé befogva addig amíg nedves. Ezután jön az a kérdés, hogy a gallérnak az emelő és a gallérlap határán vasaljunk-e élét? A szakember szerint a középtől kiindulva mindkét irányban igen, 4-4-cm-t távolságra, összesen 8 cm-t vasaljunk le. Ezzel szebben áll a gallér, a nyakkendő felkötése után. Végig rálapítani az álló részre TILOS! Csak a hátsó középrészt fogassuk meg ilyen módon. A kézelő vasalása szintén ugyanígy először a hátoldalon, majd a színén és meghúzogatva, hogy jobban eligazodjon az a kinyúlt felület, amely a használattal és mosással keletkezik a kelmén. Férfi női nadrágokba él vasalás Mindig a száliránynak megfelelően fogjuk össze a nadrág két szárát, minden ponton fedje egymást a két szár. A hajtókába nem folytatjuk végig az él vasalását. A nadrág övrészében szintén nincs tovább vasalva az él. Fönt a fenék varrásban találkozzon a két él, úgy, hogy 4-5 cm. távolságra legyen a övrésztől. Legyen, vagy ne legyen él vasalva az ingek női blúzok ujjába? Ebben eltér a szakirodalom és a mester véleménye. A szakirodalom szerint él vasalt az ingek ujja a szabómester és az én véleményem szerint nem szép az ingek ujjában az él vasalás. Ez ugyanolyan, mint az, hogy ha felvarrunk egy gomblyukas gombot, amelyen négy lyuk van, akkor párhuzamosan öltsük-e fel, vagy keresztet rakjunk a a lyukak átvarrásához. A legjobb tudomásom szerint nem illő keresztbe felvarrni az ilyen gombot.J )) Nem tudom, hogy ki, hogy van ezzel, én már nagyon belefáradtam a sok vasalásba. Amit kell vasalni, azt még ma is kivasalom:( |
BelépésNavigáció |